Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2018

A papucs

Kép
Leppencs, topán, topánka, tutyi, klumpa, pacsmag, pacsker. Hátulról belebújós, leginkább otthoni használatra való lábbeli, közönséges nevén papucs. Szeretnék néhány adalékkal szolgálni ahhoz, mit is jelent ez a szó közösségünk számára, milyen szerepet tölt be az életünkben, s nem utolsósorban milyen tanítással szolgál számunkra. Jelen esetben egy kínai piacról származó speciális fajtáról van szó, amely a papucsok közösségében kitüntetett szerepet tölt be, mint „kamaraerdei papucs”. Ez a kamaraerdei papucs először is, mint létező, sokban hasonlít a papucsállatkához. Egy papucsállatka ugyanis szemre igencsak megkülönböztethetetlen egy másiktól; úgy is mondhatnánk, hogy két egymás mellett lévő papucsállatka egy közönséges ember számára nagyon egyformának tűnik. Persze ha az egyik jelentősen kisebb, mint a másik, akkor ez a differencia rögtön szembeötlő, de mi történik, ha a méretbeli másságuk sem segít? Elárulom, akkor bizony baj van. Illetve inkább arról van szó, hogy ismeretein

Sztúpát építeni érdemdús cselekedet

Kép
"Mindannyian a szanszára viszontagságai közepette élünk. A szanszárát megrázkódtatás, kibillentség, szenvedés jellemzi. Ha vannak is olyan időszakaink, amikor kicsit jobban érezzük magunkat, ezek csak átmeneti állapotok, rövid ideig tartanak, és hamarosan ismét sokasodni kezdenek a problémák. A létörvény újra és újra magába szippant bennünket, s az ember ilyenkor könnyen elveszíti a reményt. A szanszára eme hányattatásaiban a Buddha-Dharma-Szangha jelenti számunkra az enyhülést, a kivezető utat. A Megvilágosodott arra tette fel az életét, hogy megtalálja a kivezető ösvényt a létforgatagól, igazi enyhet adjon a szenvedésre. Célját elérte: megnyitotta az emberiség számára a kaput, és attól kezdve, hogy ráébredt a valóságra, majd kinyilatkoztatta Tanítását, ez a békére, szabadságra és boldogságra nyíló kapu mindannyiunk előtt nyitva áll. Mi, akik a Buddha lábanyomában járunk, tudjuk, hogy az ő tanításai alapján végigjárni ezt az ösvényt a szabadulásig nem könnyű. A