khandroma blog

A problémákkal teli lét összekuszált fonalgombolyaghoz hasonlítható. Minél erőszakosabban húzzuk a szálakat, annál inkább összegubancoljuk a gombolyagot. Minél elővigyázatosabban és türelmesebben látunk azonban hozzá a kibogozáshoz, annál könnyebben oldjuk   ki a csomókat és végül is kigubancoljuk a fonalat. De ez még nem minden: amennyiben ugyanis nem a fonál szabad végével kezdjük (hanem valahol a közepével), és nem a helyes sorrrendben végezzük a munkánkat, - azaz amennyiben nem követjük a fonal természetes menetét - , akkor fáradozásunk hiábavaló lesz. Más szavakkal: az erőszakmentesség és a türelem elengedhetetlen feltételei ennek a tevékenységnek, melyekhez ezen kívül a helyes felismerésnek járulnia kell. A türelmünk és óvatosságunk nem vezethet célhoz a kkor, ha nem vagyunk tisztában a dolgok természetével, és nem ismerjük fel egymáshoz való viszonyukat, függő keletkezésüket. A helyes eszközöket mindig a helyes felismerés kell, hogy kísérje. A buddhizmus két

Annak bizonyítása helyett, hogy minden vallás ugyanazt az istent keresi, sokkal fontosabb volna azt kimutatni, hogy minden ember egy más istent él át, és hogy éppen ez a „más”-ság,  ez az egyéni szemlélet az, amely az élőlényt az automatától, az átélt istenséget pedig az elképzelt, elgondolt fogalomtól megkülönbözteti. Gondoljunk arra, hogy a harmónia sohasem azonos hangok sokaságából adódik, hanem éppen ellenkezőleg, sok különböző hang összességéből, mely hangok egymással belső kapcsolatban állnak. Ilyenformán áll elő az istenek sokaságából a világ harmóniája is. És éppen annyira, amennyire a hangok harmóniája sohasem lehet valamiféle létező, stagnáló valami, hanem egy állandóan születő dolog, a világ harmóniája is csak állandó folyamatában, valamivé történő átalakulásában (az egység felé való törekvésben) képzelhető el,   és nem az levésben/létezésben (egy valamivé lett, lezárt és stagnáló egységben). Tökéletesedés csak az egyéniben, az individualitásban lehetség

Ama intellektus, amely félúton megáll, a szellemi előrehaladás legnagyobb akadályát jelenti. Ama intellektus azonban, amely képességei végéig eljut és felismeri önnön kvalitásait és határait  - így önmagát is kritikai vizsgálat alá vonja -, a szellemi életben értékes segítséget nyújt. Az ilyen intellektus úgy működik, mint a hajókormány. Amint azonban a kormány csak akkor használható, ha a hajó mozgásban van, és tehetetetlen akkor, ha ez a hajtóerő hiányzik, úgy az intellektus is csak akkor érték, ha átélés táplálta lelki hajtóerő áll mögötte: azaz ameddig az individuum szellemileg előrehalad és törekszik arra, hogy túl jusson mindenkori szellemi fokán. Az intellektus csak ott és akkor képes legitim funkcióját betölteni, ahol ilyen mozgás létezik: akkor képes rendezni, elválasztani, kritikusan kiválasztani és irányt tartani. Az az ember, aki csak az emócióinak él, kormány nélküli hajóhoz hasonlít; a csak-intellektuális beállítottságú ember pedig olyan, mint a hajtóerőt nél

Nem képezi feladatunkat a világ megmagyarázása, a feladat ezzel szemben értelmének megmagyarázása. A lét és tudat misztriumával szemben magatartásunknak hasonlónak kell lennie. Ugyanis minden, ami magyarázható, e magyarázattal elveszíti végtelenségét és körülírttá, végessé, és dologivá lesz. A dologszerűség ellentéte az élőnek és minden tudatosnak is, mely utóbbinak természete éppen előre meg nem mondhatóságában, belső szabadságában és mozgékonyságában áll. Az olyan emberek, akik a világon mindent meg akarnak magyarázni, egyúttal mindent meg is ölnek. A szellemi élet nem létezhet csak abban az esetben, ha elismeri és alázatosan szemléli   a végső misztériumot. A misztérium átélhető, de megmagyarázhatatlan. Nem azért misztérium, mert rejtett és megtudhatatlan, hanem azért, mert lényegénél fogva szavakkal ki nem fejezhető. Hasonlóképpen csak átélhetőek, de meg nem magyarázhatóak a legnagyobb műalkotások, annak ellenére, hogy tisztán állnak a szemünk előtt. Az alázat, a bámul

A megvilágosodás útja (a bodhiszattva, azaz a megvilágosodás felé törekvő lény útja) az egésszé válásnak az útja, így magába foglalja az egész embert és kis teljességben benne foglaltatik minden lény tökéletesedése is. Aki a világról lemond, hogy a szenvedésektől megszabaduljon, önösen, önzően cselekszik. Aki a létből menekülni igyekszik, mielőtt a benne szunnyadó képességeket mérlegelte volna, hasonló a rossz sakk játékoshoz, aki felborítja táblát, mielőtt a játék befejeződne. Aki azonban  tulajdon lelki üdve érdekében gyakorolja az erényeket, annak elvész jutalma, mert aki csak saját megváltására gondol, elveszíti azt, mivel törekvése csak önző motívumokat tart szem előtt. Aki azonban együttérez a többi lénnyel és kész a saját, közvetlen megváltását háttérbe helyezni, az egyben a megvilágosodás útján már megtette az első lépéseket. Értsük meg, hogy az egyetlen megváltás ami létezik az nem más, mint az elhatárolt, elkülönült én-illúziójától való megváltás, megszabadulás. Em