Láma Anagarika Govinda: A megvilágosodás útja

A megvilágosodás útja (a bodhiszattva, azaz a megvilágosodás felé törekvő lény útja) az egésszé válásnak az útja, így magába foglalja az egész embert és kis teljességben benne foglaltatik minden lény tökéletesedése is. Aki a világról lemond, hogy a szenvedésektől megszabaduljon, önösen, önzően cselekszik. Aki a létből menekülni igyekszik, mielőtt a benne szunnyadó képességeket mérlegelte volna, hasonló a rossz sakk játékoshoz, aki felborítja táblát, mielőtt a játék befejeződne. Aki azonban  tulajdon lelki üdve érdekében gyakorolja az erényeket, annak elvész jutalma, mert aki csak saját megváltására gondol, elveszíti azt, mivel törekvése csak önző motívumokat tart szem előtt.

Aki azonban együttérez a többi lénnyel és kész a saját, közvetlen megváltását háttérbe helyezni, az egyben a megvilágosodás útján már megtette az első lépéseket. Értsük meg, hogy az egyetlen megváltás ami létezik az nem más, mint az elhatárolt, elkülönült én-illúziójától való megváltás, megszabadulás.
Eme illúzió megszűnésével az egyéni megváltás iránti törekvés eszköz lesz mindenek megváltásához, az önzetlen cselekvés természetes, egyszer lehetséges cselekvéssé és ezért spontán tetté válik, amiben az erény tudatnak (tudatos erényességnek) szikrája sem fedezhető fel.

A megvilágosodás útja nem valamely világmegváltó filozófiára, vagy szociális jóléti programra alapozódik, hanem arra a tudásra, hogy minden lény szoros belső kapcsolatban áll egymással. Ez a tudás nem enged teret önelégültségnek vagy gőgnek, mert ez a felismerés világossá fogja tenni, hogy adó és elfogadó, segítő és segített, megváltó és megváltott lényegében egyek. Minél mélyebben megalapozott ez a tudásunk, annál kevésbé törődünk saját erényünkkel, sokkal inkább az egésszel kapcsolatos összhanggal, mely a megvilágosodás állapotában találja meg a minden lényt átfogó kiteljesedést. A világítóvá lett egyén az univerzum minden lényét áthatja fénye és melegsége sugaraival, mint valami nap amelynek sugarai minden lénynek azt adják ami azok éréséhez  szükséges. Ezzel összefüggésben talán érdekes lesz itt Karl Jaspers  egy megjegyzését idéznünk a „Der Philosophische Galube” (A filozófikus hit) című könyvéből: „Pál és Ágoston felfogták annak a lehetetlenséggel határos voltát, hogy a jóember igazán jó tudjon lenni. Miért nem? Ha jót cselekszik, akkor tudnia kell, hogy jót cselekszik: de ez a tudás már  önelégültség és így gőg. Önmagáról való elmélkedés nélkül nem létezik emberi jóság, viszont énre-forduló figyeléssel nincs ártatlan, tiszta jóság.” Ez a konfliktus csak ott lehetséges, ahol egy „önvaló” képezi alapját és kiindulási pontját a cselekvésnek és szemlélődésnek (reflexiónak).


Láma Anagarika Govinda: Meditációs gondolatok, 19

Kép forrása: Wikipedia

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Láma Anagarika Govinda: Miért vagyok buddhista?

Kép
A Buddha nem lépett fel azzal az igénnyel, hogy őt magasabbrendű természetfölötti lénynek vagy olyasvalakinek tekintsék, aki egy ilyen lény kinyilatkoztatásában részesült. Ezért mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy az ő útját járja és üzenetét kövesse, anélkül, hogy hinni kényszerülne olyasfajta dolgokban, amelyek ellentmondásban állnak az értelemmel vagy a természeti törvényekkel. A Buddha nem ígért tanítványainak sem mennyei gyönyöröket, sem jutalmat, s nem biztosította a megváltásukról azokat, akik vakon hittek benne. Számára a vallás nem üzlet volt, hanem a megvilágosodáshoz vezető út. Nem vakon hívő vazallusokat, hanem gondolkodó tanítványokat akart, vagyis olyan híveket, akik tiszta belátásból követik őt. Megvolt a bátorsága ahhoz – és ez a vallások történetében egészen egyedülálló –, hogy megkövetelje a kritikát, és saját tanítását is kitegye követői ítéletének, miáltal az önbecsülést a szellemi fejlődés és szellemi szabadság alapjává tette. Minthogy a Budd
Tovább»

Láma Anagarika Govinda: Függőség és szabadság

Kép
A legtöbb ember jobban fél a szabadságtól mint a szolgaságtól. Hisz sokkal kényelmesebb másokat követni, mint saját ítéletünket és lelkiismeretünket, hiszen ezek mindig új egyéni kezdeményezéseket, döntéseket erőfeszítéseket és folyamatos felelősséget követelnek tőlünk. Ez leginkább azokban a vallásos praxisokban mutatkozik meg, amelyekben az átlagember, hogy személyes felelősségétől szabaduljon, dogmákban menekül. A saját felelősség értelmét újra felébreszteni, az egyik legnagyobb történelmi érdeme az indiai középkor buddhista misztikusainak (siddhák), kik a kolostor élet kényelmét és védelmet feladva, mint magányos zarándokok az otthontalanságban keresték a megvilágosodás felé vezető utat, ahogy azt egykor a Buddha is tette.  Sokszor excentrikusnak ható, sőt paradox életmódjuk (ami gyakran a zen-módszerekre emlékeztet), mintegy reakció és tiltakozás volt a dogmatikus szűkkeblűség, az önigazolt erény ellen. (...) A megvilágosodás nagymesterei nem a kolostorokban vil
Tovább»

Lama Anagarika Govinda: A szó elégtelensége

Kép
A Lankavatara szútrában ezt olvassuk:„A tanítvány ne ragaszkodjék a betűhöz, a szavakhoz, mivel azok nem tökéletesen fedik az értelmet: a betű nem azonos az igazsággal. Ha az ember ujjával rámutat valamire, úgy tévedés volna a mutató ujjat ama dolognak tekinteni, amelyre mutat. Hasonlóképpen a tudatlanok és együgyűek, akár a gyermekek, képtelenek feladni ama téves nézetüket, hogy a szó ujjhegyében benne foglaltatik maga az értelem.” A szavak félrevezetőek: egyrészt mivel ugyanazt a dolgot, vagy ugyanazon tapasztalást különböző módokon képesek leírni, másrészt mivel ugyanazon kifejezést különböző értelmezésben és különböző célok érdekében használják.  Ama negatív magatartás, melyet az ortodox buddhistáknak az Upanisádokkal és a Védantával szemben tanúsítanak, az rendszerint a másik rendszerrel szembeni tudás hiányán alapszik, vagy azon a naiv elképzelésen, hogy azonos szavak azonos jelentéssel bírnak. Illetve azon, hogy azok a kijelentések, melyek verbális kifejezésekben a
Tovább»