Láma Anagarika Govinda: A bodhisattva szemlélete

Magadha-országban, a híres Nalanda kolostorban élt egy apát, aki nagy tudós és szent hírében állt. Azt beszélték róla, hogy sosem vétett a több mint 400 rendi szabály ellen. Híre eljutott Avalókitesvara bodhiszattvához is. A bodhiszattva vándorszerzetes  képében megjelent Magadhában, nem messze a híres apát lakhelyétől.

A szentéletű apát éppen úton volt egy szomszédos kolostor felé; két világi hívő kísérte útján, akik néhány könyvet vitték. Útközben idegen, tiszteletreméltó megjelenésű szerzetes csatlakozott hozzájuk, aki, mint mondotta, szintén ugyanabba a kolostorba igyekezett.

Kis idő múlva a vándorok fiatal falusi leánnyal találkoztak, aki korsóval a fején éppen a kúthoz igyekezett. Az ifjú lány járása harmonikus volt, arcáról gyermeki ártatlanság természetessége és tisztasága sugárzott.

A világi hívők egyike, a fiatalabbik, nem tudta elnyomni csodálatát és így szólt: „Olyan szép ez a lány, mintha tündér volna…”.

Az apát a szavak hallatán szigorúan megjegyezte: „Semmiféle tündért nem láttam. Amit észrevettem, az nem volt más, mint egy halom csont és tisztátalanságok edénye. Tekints mélyebbre, tekints mélyebbre barátom! Nem tudod-e hogy írva vagyon: „A szépség csupán a felszínnek csalóka fénye!”.

Az ifjú zavartan, szégyenkezve elhallgatott. Az idegen szerzetes nyugodt, megfontolt hangon így beszélt: „Nem láttam sem bőrt, sem csontokat, nem láttam sem férfit sem asszonyt: akit észrevettem az érző lény volt, embertársam, akire szenvedések várnak és szívem megtelt iránta szánalommal. És miközben belső szememet erre az érző lényre irányítottam, felismertem, hogy a lelke mélyén nagyon vágyakozik boldogságra, szeretetre, megvilágosodásra és szabadulásra. Felismertem, hogy számtalan újraszületésen keresztül törekedett előre, és felismertem legbensejében a megvilágosodás szikráját. És így nagy szépség, csodálatos szeretetreméltóság nyilatkozott meg előttem, sokkal nagyobb, mint a hús szépsége.”

„És mégis írva vagyon:”, –morogta az apát– „a szépség a felszínek csalóka fénye…”.

Az idegen szerzetes mosolyogva így folytatta: „Néz mélyebbre, nézd mélyebbre barátom! Miért állsz meg félúton? Vajon a halom csont kedvesebb látvány szemednek, mint a felszín szeretetreméltó szépsége, melyet az ifjú megcsodált! A szépség oly mély, mint szellemünk! Felszínes szellem csak semmitmondó felszínt észlel, de a megvilágosodott szellem számára oly mélységes az, mint a mindenség!”

Láma Anagarika Govinda: Meditációs gondolatok, 32