Láma Anagarika Govinda: Tökéletesség


Az állat, a növény, vagy a gyermek természetes tökéletességét az erők teljes egyensúlya biztosítja: ama Harmónia, melyet nem zavar meg az egyoldalú „ön”-tudat.

Eme állapotok azonban labilisak, pillanatnyiak és huzamos kiegyenlítődésen, hozzáidomuláson alapulnak. A gyermek felnőtt lesz, az állat és növény öregszik, hervad és pusztul.

Egy megvilágosodott tökéletessége vagy teljessége azonban nem labilis és nincs alávetve visszaesésnek vagy pusztulásnak, mivel harmóniája nem a keletkezésé, a valamivé válásé a mindig nagyobb differenciálódás értelmében (amivel szükségszerűen együttjár a feloldás, a pusztulás vagy a harc és a konfliktus). Az ő Harmóniája a nem-keletkezésé, az integrálódásé, a leegyszerűsítésé.

Maga a „folyambalépett” sincs már visszaesésnek kitéve, nemcsak azért, mivel a „folyam” stabil irányt jelent, hanem azért is, mivel a „folyam” a tökéletesedés, a teljessé válás forrása felé viszi. Ő ama szent, aki a belső megfordulást megvalósította, azt a megfordulást, mely a centrifugálisból a centripetális irányba vált át.

Míg a világ embere az érzékeit kifelé fordítja és belemerül a külső tárgyak sokaságába, miközben azokhoz hozzátapad és tőlük különbözőnek érzi magát (és ezzel a világot én-re és nem-én-re szakítja szét), addig az, aki a belső megfordulást megvalósította, az a létezőnek és keletkezésben lévőnek a teljességét saját lénye mélyében találja meg. Az ilyen ember, aki így a teljességből él, vágytalan, anélkül hogy természetén erőszakot tenne. Nem „ aszkéta”, aki komor képpel lemond a világról és megvetéssel néz le rá, de olyan valaki, aki önmagával és a külvilággal megbékélt, mivel meglelte a belső egységet. És eme belső egységben nincs már semmi, amiről le kellene vagy le lehetne mondania!


Láma Anagarika Govinda: Meditációs gondolatok, 23

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Láma Anagarika Govinda: Miért vagyok buddhista?

Kép
A Buddha nem lépett fel azzal az igénnyel, hogy őt magasabbrendű természetfölötti lénynek vagy olyasvalakinek tekintsék, aki egy ilyen lény kinyilatkoztatásában részesült. Ezért mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy az ő útját járja és üzenetét kövesse, anélkül, hogy hinni kényszerülne olyasfajta dolgokban, amelyek ellentmondásban állnak az értelemmel vagy a természeti törvényekkel. A Buddha nem ígért tanítványainak sem mennyei gyönyöröket, sem jutalmat, s nem biztosította a megváltásukról azokat, akik vakon hittek benne. Számára a vallás nem üzlet volt, hanem a megvilágosodáshoz vezető út. Nem vakon hívő vazallusokat, hanem gondolkodó tanítványokat akart, vagyis olyan híveket, akik tiszta belátásból követik őt. Megvolt a bátorsága ahhoz – és ez a vallások történetében egészen egyedülálló –, hogy megkövetelje a kritikát, és saját tanítását is kitegye követői ítéletének, miáltal az önbecsülést a szellemi fejlődés és szellemi szabadság alapjává tette. Minthogy a Budd
Tovább»

Láma Anagarika Govinda: Függőség és szabadság

Kép
A legtöbb ember jobban fél a szabadságtól mint a szolgaságtól. Hisz sokkal kényelmesebb másokat követni, mint saját ítéletünket és lelkiismeretünket, hiszen ezek mindig új egyéni kezdeményezéseket, döntéseket erőfeszítéseket és folyamatos felelősséget követelnek tőlünk. Ez leginkább azokban a vallásos praxisokban mutatkozik meg, amelyekben az átlagember, hogy személyes felelősségétől szabaduljon, dogmákban menekül. A saját felelősség értelmét újra felébreszteni, az egyik legnagyobb történelmi érdeme az indiai középkor buddhista misztikusainak (siddhák), kik a kolostor élet kényelmét és védelmet feladva, mint magányos zarándokok az otthontalanságban keresték a megvilágosodás felé vezető utat, ahogy azt egykor a Buddha is tette.  Sokszor excentrikusnak ható, sőt paradox életmódjuk (ami gyakran a zen-módszerekre emlékeztet), mintegy reakció és tiltakozás volt a dogmatikus szűkkeblűség, az önigazolt erény ellen. (...) A megvilágosodás nagymesterei nem a kolostorokban vil
Tovább»

Lama Anagarika Govinda: A szó elégtelensége

Kép
A Lankavatara szútrában ezt olvassuk:„A tanítvány ne ragaszkodjék a betűhöz, a szavakhoz, mivel azok nem tökéletesen fedik az értelmet: a betű nem azonos az igazsággal. Ha az ember ujjával rámutat valamire, úgy tévedés volna a mutató ujjat ama dolognak tekinteni, amelyre mutat. Hasonlóképpen a tudatlanok és együgyűek, akár a gyermekek, képtelenek feladni ama téves nézetüket, hogy a szó ujjhegyében benne foglaltatik maga az értelem.” A szavak félrevezetőek: egyrészt mivel ugyanazt a dolgot, vagy ugyanazon tapasztalást különböző módokon képesek leírni, másrészt mivel ugyanazon kifejezést különböző értelmezésben és különböző célok érdekében használják.  Ama negatív magatartás, melyet az ortodox buddhistáknak az Upanisádokkal és a Védantával szemben tanúsítanak, az rendszerint a másik rendszerrel szembeni tudás hiányán alapszik, vagy azon a naiv elképzelésen, hogy azonos szavak azonos jelentéssel bírnak. Illetve azon, hogy azok a kijelentések, melyek verbális kifejezésekben a
Tovább»