Láma Anagarika Govinda: Tökéletesség


Az állat, a növény, vagy a gyermek természetes tökéletességét az erők teljes egyensúlya biztosítja: ama Harmónia, melyet nem zavar meg az egyoldalú „ön”-tudat.

Eme állapotok azonban labilisak, pillanatnyiak és huzamos kiegyenlítődésen, hozzáidomuláson alapulnak. A gyermek felnőtt lesz, az állat és növény öregszik, hervad és pusztul.

Egy megvilágosodott tökéletessége vagy teljessége azonban nem labilis és nincs alávetve visszaesésnek vagy pusztulásnak, mivel harmóniája nem a keletkezésé, a valamivé válásé a mindig nagyobb differenciálódás értelmében (amivel szükségszerűen együttjár a feloldás, a pusztulás vagy a harc és a konfliktus). Az ő Harmóniája a nem-keletkezésé, az integrálódásé, a leegyszerűsítésé.

Maga a „folyambalépett” sincs már visszaesésnek kitéve, nemcsak azért, mivel a „folyam” stabil irányt jelent, hanem azért is, mivel a „folyam” a tökéletesedés, a teljessé válás forrása felé viszi. Ő ama szent, aki a belső megfordulást megvalósította, azt a megfordulást, mely a centrifugálisból a centripetális irányba vált át.

Míg a világ embere az érzékeit kifelé fordítja és belemerül a külső tárgyak sokaságába, miközben azokhoz hozzátapad és tőlük különbözőnek érzi magát (és ezzel a világot én-re és nem-én-re szakítja szét), addig az, aki a belső megfordulást megvalósította, az a létezőnek és keletkezésben lévőnek a teljességét saját lénye mélyében találja meg. Az ilyen ember, aki így a teljességből él, vágytalan, anélkül hogy természetén erőszakot tenne. Nem „ aszkéta”, aki komor képpel lemond a világról és megvetéssel néz le rá, de olyan valaki, aki önmagával és a külvilággal megbékélt, mivel meglelte a belső egységet. És eme belső egységben nincs már semmi, amiről le kellene vagy le lehetne mondania!


Láma Anagarika Govinda: Meditációs gondolatok, 23

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Láma Anagarika Govinda: Miért vagyok buddhista?

Kép
A Buddha nem lépett fel azzal az igénnyel, hogy őt magasabbrendű természetfölötti lénynek vagy olyasvalakinek tekintsék, aki egy ilyen lény kinyilatkoztatásában részesült. Ezért mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy az ő útját járja és üzenetét kövesse, anélkül, hogy hinni kényszerülne olyasfajta dolgokban, amelyek ellentmondásban állnak az értelemmel vagy a természeti törvényekkel. A Buddha nem ígért tanítványainak sem mennyei gyönyöröket, sem jutalmat, s nem biztosította a megváltásukról azokat, akik vakon hittek benne. Számára a vallás nem üzlet volt, hanem a megvilágosodáshoz vezető út. Nem vakon hívő vazallusokat, hanem gondolkodó tanítványokat akart, vagyis olyan híveket, akik tiszta belátásból követik őt. Megvolt a bátorsága ahhoz – és ez a vallások történetében egészen egyedülálló –, hogy megkövetelje a kritikát, és saját tanítását is kitegye követői ítéletének, miáltal az önbecsülést a szellemi fejlődés és szellemi szabadság alapjává tette. Minthogy a Budd
Tovább»

Láma Anagarika Govinda: Függőség és szabadság

Kép
A legtöbb ember jobban fél a szabadságtól mint a szolgaságtól. Hisz sokkal kényelmesebb másokat követni, mint saját ítéletünket és lelkiismeretünket, hiszen ezek mindig új egyéni kezdeményezéseket, döntéseket erőfeszítéseket és folyamatos felelősséget követelnek tőlünk. Ez leginkább azokban a vallásos praxisokban mutatkozik meg, amelyekben az átlagember, hogy személyes felelősségétől szabaduljon, dogmákban menekül. A saját felelősség értelmét újra felébreszteni, az egyik legnagyobb történelmi érdeme az indiai középkor buddhista misztikusainak (siddhák), kik a kolostor élet kényelmét és védelmet feladva, mint magányos zarándokok az otthontalanságban keresték a megvilágosodás felé vezető utat, ahogy azt egykor a Buddha is tette.  Sokszor excentrikusnak ható, sőt paradox életmódjuk (ami gyakran a zen-módszerekre emlékeztet), mintegy reakció és tiltakozás volt a dogmatikus szűkkeblűség, az önigazolt erény ellen. (...) A megvilágosodás nagymesterei nem a kolostorokban vil
Tovább»

Bódhicsitta - A Felébredés tudata

Kép
Amíg nem tartózkodunk valódi természetünkben, addig nem lelhetünk békességre. Mi ennek az oka? Az, hogy kettősségekben élünk, és a kettősségekben nincs béke. Mondjuk, Jánosnak van egy elképzelése, nekem is van egy másik, és megpróbáljuk ezeket összeegyeztetni. Egy ideig ez esetleg jól megy, idővel azonban az egyetértés felbomlik, és újra kitör a küzdelem. A létforgatagon belül valójában nem létezik igazi béke. Azonban minden ember megtalálhatja saját belső békéjét, ha felfedezi valódi természetét, és bennemarad abban. Hogy eljussunk ehhez, mások fürkészése és megítélése helyett önmagunkat kell alaposabban megfigyelnünk, és föl kell fedeznünk korlátainkat. Minden probléma gyökere az egonkban, az úgynevezett nagybetűs "ÉN"-ben rejlik. Nagynak és jelentősnek tartom én magamat, önmagam számára mindig az első helyen állok. Talán nem beszélünk erről, mert mások neveletlennek tartanának bennünket, de örökösen így gondolkodunk. Ha kicsit össze akarjuk húzni az ÉN-t, akkor többe
Tovább»